EN
Siklós Várfesztivál Szombat

Siklós Várfesztivál Szombat

Béni Production

Fesztivál

Időpontok

Dzsúdló:

Holdudvar projekt

Dzsúdló 2019-ben a barátaival elkezdte a Holdudvar projektet. A banda egy 12 tagból álló kollektíva, és főként rapperekből, producerekből áll. Létrejöttét egy szerencsés véletlen okozta, mivel a társaságban sokan ráeszméltek arra, hogy mennyien szeretnek zenélni, és a tagok közül mindenki kedvelte a Brockhamptont, egy ehhez hasonló hiphop kollektívát szerettek volna létrehozni.

Dzsúdló projekt

Dzsúdló a szülinapjára kapott egy beatet két Holdudvar tagtól, és írt is egy szöveget a zenealaphoz. A szám az Unom címet kapta, és fél év kellett ahhoz, hogy kiadják, mivel sok elvárása volt Mártonnak. Többek között szeretett volna egy rúdtáncost a kliphez és lámpaparkot is, ez okozta a dal késői kiadását. Később megjelent a Hiszti a Minden és a Lej című száma is, a daloknak köszönhetően Dzsúdló egyre ismertebb előadóvá kezdett válni Magyarországon.

Dzsúdló első albuma 2020 áprilisában jelent meg, a Fotofóbia nevet kapta, és 10 szám található rajta. A legnépszerűbb szám a lemezen a Lil Frakkal közös Lej, a zene többmilliós nézettséget produkált a YouTube-on. Az album szűk egy év alatt több mint 700 ezer streamet ért el Spotify-on, és Magyarország egyik legtöbbet hallgatott előadójává emelte az énekest. Dzsúdló az albumon a felnőtté válását szeretné bemutatni, és a fiatalkortól való elszakadást. A zenék szövegeiben minden olyan problémáról hallhatunk, amit egy átlagos tinédzser/fiatal megél, beleértve a depressziót, szorongást és a szerelmi csalódásokat.

A pandémia miatt a lemezdebütáló koncertek minimális mennyiségűre csökkentek, de Dzsúdlónak mégis sikerült egy dupla sold out koncertet letudnia az Akvárium Nagy Hallban.

2020 szeptemberében megjelent Ennyi című dala, amely egy új fejezetet nyitott a zenész történetében, ezt követte a novemberben megjelenő Para, amely az előadó egy bevállalósabb oldalát mutatta meg.

A díjak és az elismerések mellett folyamatosan új számokon dolgozott, második albuma 2021 júliusában jelent meg, a Szörnyeteg[2] nevet viseli, 10 szám található rajta.

A Dzsúdló középpontjában épp az van, ami a korábbi formációkban háttérbe szorult: a szöveg. A frappáns, önreflexív dalszövegeken és Schmidt Gergő, azaz Tembo zenei alapjain keresztül születik meg az egyedi rap-trap-pop stílusötvözet, ami a Dzsúdlót jellemzi, habár egy interjúban elmondta, hogy nem tekint magára rapperként.

 

 

Forrás:Dzsúdló – Wikipédia (wikipedia.org)

 

 

 

Republic:

Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes.

1990. február 23-án alakult az együttes, a lemezborítóikon szereplő hal is átvitt értelemben ezt szimbolizálja. Az alapítók: Bódi László – CipőTóth Zoltán, Bali Imre, Szilágyi "Bigyó" László és Boros Csaba.[2]

2010-ben a Republic együttes tagjai (Bódi László CipőBoros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán), megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából, előadóművészi tevékenységük elismeréseként megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozata kitüntetést.[3] A Republic könnyen értelmezhető, szókimondó és dallamos zenéjéről vált híressé. Nem sokkal megalakulásuk után megnyertek egy rockfesztivált Balatonlellén (amit a 67-es főút köt össze Kaposvárral). 1990 végére a dobos Szilágyi László helyett Nagy László Attila került a zenekarhoz, aki már korábban játszott közösen Cipővel.[9]

1991 végén került Bali Imre gitáros helyére Patai Tamás. Még ebben az évben elnyerték a Magyar Rádió eMeRTon-díját is, 1993-ban pedig a Hahó Öcsi!!! albumukkal a MAHASZ Arany Zsiráf-díját. 1994-ben a Disco gyorsan aranylemez, majd platinalemez lett, ezen az albumon jelent meg A 67-es út című daluk is. 1995-ben ismét elnyerték az Arany Zsiráf-díjat „Az év rocklemeze” kategóriában. De az év elején megjelent Tüzet viszek című album is – a Szállj el kismadár című közismert dalával – két héten belül aranylemez, később platinalemez, majd a 100 000. példány eladása után, még 1995-ben gyémántlemez lett.[2][10] Az évente megjelenő sorlemezeik mellett a zenekar egyes tagjai más területeken is alkottak: a "Rózsák vére" című film betétdalait Cipő és Tóth Zoltán, míg a nagy sikerű "Magyarország története" ismeretterjesztő televíziós sorozat főcím-zenéjét ugyancsak az utóbbi szerezte. Minden évben hagyományosan március 15-én tartották a nagykoncertjüket, az első ilyen alkalom 1996-ban a Budapest Sportcsarnokban volt.[4]

Az együttes frontemberének, Bódi László "Cipő"-nek 2013. március 11-i elvesztése után Tóth Zoltán kivált a zenekarból. Társai a korábbi állandó közreműködővel, Halász Gáborral folytatták tovább.

 

 

 

Forrás:Republic (együttes) – Wikipédia (wikipedia.org)

 

 

Időpontok

Betöltés...